8. fejezet Újra együtt

Helló! Itt a következő fejezet. Kíváncsi volnék a véleményetekre, ezért kérek kivételesen kommenteket :)

Miután bementem tanultam, de még mindig sokat gondolok Brianre és így elég nehéz éjszakám volt. Reggel pedig elég ingerült voltam a fáradtságtól. És ezt Cole is megjegyezte.
- Minden rendben? - kérdezte miután bevágtam a kocsi ajtót magam után.
- Oh, hogyne! - válaszoltam mérgesen.
- Kate?
- Bocsi, csak fáradt vagyok.
- Ja, értem. Ezt Aby küldi - fordult hátra és elővett egy csomagot.
- Mi ez?
- Bontsd ki - nyomta a kezembe.
Kibontottam és megláttam.
- Istenem, ez az a póló és nadrág...
- Ami annyira tetszett neked, mikor vásárolni voltatok. És itt a cipő hozzá - adta azt is a kezembe. -  Azt kérte, hogy ez legyen rajtad, ha hétvégén a partira jössz.
- Milyen parti - kérdeztem, mert nem emlékeztem, hogy mondta volna Aby, hogy partit tartanak.
- Meghívtuk néhány kollégánkat.
- Oh, és én...
- Igen. Te is meg vagy hívva. És kötelező eljönnöd - mondta mosolyogva.
- Köszönöm - mosolyogtam vissza rá. Máris jobb kedvem lett hála neki.
- Nincs mit.
Ettől fogva csak úgy repült a hét. Igaz Brian még mindig hiányzott, de Aby esténként hívott és ő mondta, hogy minden rendben és nemsokára hazajön. És mikor pénteken megláttam, hogy ő jött értem csak álltam és bámultam.
- Szia. Jössz - kérdezte mosolyogva, mire észbe kaptam és beszálltam mellé a kocsiba.
- Útba ejthetnénk minket - kérdeztem miután elindultunk.
- Persze. Bemehetek veled - kérdezte felém fordulva.
- Igen.
- Biztos? Nem lesz baj?
- Igen és nem lesz baj - néztem rá.
Egy darabig csak néztem őt. Jó volt újra látni és nem akartam újra elengedni. Erre ő rám mosolygott és megfogta a kezem.
- Brian tudtad, hogy Cole eljegyezte Abyt? - kérdeztem tőle hirtelen.
- Igen és tudom, miért nem volt még esküvő. Beszélni fogok velük, ha hazaértünk, rendben?
- Nem muszáj.
- De akarom - mondta komoly arccal.
- Oké. - ha tényleg ezt akarja, akkor rendben.
Elmentünk hozzám és bemutattam a tesómnak. Úgy tűnt megkedvelték és ez nekem sokat jelentett. Nem tudnék választani köztük. Fogtam néhány ruhát, köztük az Abytől kapottakat is és elmentünk Brianékhoz. A kocsiban mielőtt kiszálltunk Brian megszólalt.
- Figyelj, vannak nálunk páran. Vámpírok, akiktől jobb távol maradni. Szeretném, hogy egyenesen a szobámba menj, rendben?
- Igen - bólintottam és bementünk.
Aby jött elénk az ajtóhoz.
- Kate!
- Aby, feljönnél velem - kértem halkan.
- Hogyne - nem igazán vonakodott, egyből magával húzott a szobába.
Leültem az ágyra és megkérdeztem.
- Mesélj. Mit kell tudnom a vendégekről?
- Hogy jobb nem összekapni velük. Apa régi barátai...
- Oh, és meddig lesznek itt?
- Remélem hamar lelépnek. Tudod, hogy nem ijedek meg egy könnyen, de tőlük kiráz a hideg. Na, itt a cucc? - kérdezte a ruhákra utalva.
Elmosolyodtam és bólintottam.
- Igen és nagyon szépen köszönöm. - álltam fel, mire megszédültem és visszaültem.
- Kate.
- Máris jobb csak pihennem kell kicsit.
- Hozok inni - sietett le Aby ijedten.
Pár perc múlva Brian sietett be egy pohárral a kezében.
- Már megint nem ittál eleget - nézett rám rovón.
- Tudom, az én hibám. De anyám kicsit furcsán nézne, ha meginnám  a vért előtte.
- Kate...
- Sajnálom - hunytam le a szemem.
- Te lány... - adta a kezembe a pohár vért, amit gyorsan megittam.
- Most meddig maradsz itthon - kérdeztem  a padlót fixírozva.
- Hosszú ideig. - jött a határozott válasz.
- Hm... - nem válaszoltam csak mély levegőt vettem.
Megfogta az arcom, felemelte a fejem és megcsókolt. Szorosan kapaszkodtam belé és nem engedtem el egy pillanatra sem. Az ágyra fektetett és mellém feküdt. Percekig csókolóztunk bepótolva az elmúlt időt. Mikor elhúzódott engem figyelt.
- Fontos vagy nekem. Nem akartam, de mégis az lettél - vallotta be.
- Te is nekem - mondtam neki és megsimogattam az arcát, mire belebújt a tenyerembe. - Tudod, féltem. Tudsz rólam mindent és ezért ellöknél magadtól. Ilyen lány, ilyen háttér.
- Nem. Nem érdekel az otthoni életed. Mármint az is fontos, de nem az volt amiért átváltoztattalak, hanem amilyen vagy.
- Eleinte nem akartál tőlem semmit. Vagy, ha észrevettem valamit, hamar visszahúzódtál.
- Ennek már vége - biztosított az érzéseiről. - Most csak te vagy és te kellesz.
Újra megcsókolt, de sajnos egy hangos és gyors kopogás megzavart minket.
- Igen? - szólt ki bosszúsan.
Bejött Cole.
- Van egy kis gond. Lejössz? - nézett a szerelmemre.
- Mi - kérdeztem rá.
- Maradj itt, kérlek. És zárd be az ajtót.
- Brian, ne hagyj ki ilyenekből - szóltam közbe haragosan. Hogy lehet, hogy képes egy mondatával felbosszantani? Nem vagyok olyan törékeny, mint hiszi.
- Rendben - egyezett bele, miután megfogtam a kezét. - De végig mellettem leszel, érted?
- Igen - bólintottam és lementünk.
Megígértem neki, hogy végig mellette leszek. Végig fogtam a kezét.
- Gond van? - kérdezte a vendégektől, mikor leértünk.
- Minden rendben - mondta az egyik vámpír. - Épp indulni készülünk. - ekkor rám nézett és megjegyezte. - Nocsak, friss hús?
- Hagyd békén - lépett Brian mérgesen előre egy lépést.
- Nocsak - horkantott az egyik. - Még nem a tied, hogy így védd - mondta vigyorogva az előttünk álló vámpír.
- Részlet kérdés - vont vállat Brian. - Hozzám tartozik és kész - jelentette ki halálos nyugalommal.
- Rendben - hagyta annyiban az idősebb vámpír, majd a házigazdákhoz fordult. - Tom, Nat, örülök, hogy újra találkoztunk.
Azzal elmentek. Natalie odabújt férjéhez és megcsókolták egymást. Aby szintén Colehoz ment és átölelték egymást. Éreztem, hogy Brian remeg mellettem a dühtől és tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy megnyugtassam. Odaálltam elé, megfogtam az arcát, magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Hagytam elmélyíteni a csókot, majd elhúzódtam és odabújtam hozzá. Éreztem, hogy lenyugodott és szorosan ölelt. Aztán, hogy a többiek figyelmét is eltereljem, megjegyeztem:
- Nos, én éhes vagyok. Ki tart velem?
Erre Brian felnevetett, ami nagy örömmel töltött el.
- Ez jó.
- Sajnos ma még nem főztem - mondta halkan Natalie.
- Nem gond - mosolyogtam rá. - Majd én - mondtam és kimentem a konyhába.
Brian kijött utánam.
- Komoly főzni akarsz?
- Igen. Éhes vagyok. Baj?
- Nem, csak meglepett a dolog. - felé fordultam és egy ideig egymást néztük. Én arra gondoltam, amit a vámpír mondott és szerintem ő is. Mégis megfogtam az arcát és megcsókoltam. Aztán elengedtük egymást, mert kijött Aby és Cole.
- Segítsek - kérdi Aby.
- Nem kell, köszi. Brian - néztem rá, amiből rájött, hogy az eljegyzésre gondoltam. Odamentem hozzá és átöleltem, mert tudtam, hogy ez neki még mindig elég nehéz.
- Húgi - szólalt meg rekedtes hangon.
- Igen - fordult felénk.
- Tudom, hogy Cole már régen eljegyzett. És azt is tudom, hogy miattam nem tartottatok még esküvőt. Szeretném, ha minél hamarabb kitűznétek az időpontot.
- Mi? - kérdezte kicsit értetlenül Aby.
- Nem akarom, hogy miattam tovább várjatok. Mikor Angela meghalt egy részem vele halt. Direkt kerestem a balhét. Aztán megmutattátok nekem Kate-et és megijedtem a nyugalomtól, amit sugároz. Szeretném, hogy minél hamarabb megtartsátok az esküvőt.
- Ez biztos - kérdezett vissza Aby hitetlenkedve.
Brian rám mosolygott és ránézett.
- Igen, teljesen.
- Oh, istenem - mondta a könnyeivel küszködve. Aztán odabújt a bátyához. - Köszönöm.
- Nincs mit - válaszolta boldogan. - Cole, hajrá - nézett a vőlegényre.
- Kösz haver.
Ekkor bejött Natalie.
- Mi ez a nagy hangzavar?! - kérdezte, mint egy igazi anya. - Mi történt? Aby? - lépett a lányához, mert látta, hogy a könnyeit törölgeti.
- Nemsokára meglesz az esküvőnk - szipogta az ara.
- Mi? - kérdezte elkerekedett szemekkel Nat.
- Na jó - sóhajtott Brian. - Nekem még dolgom van. Később jövök - ment el.
Visszafordultam a főzéshez és fél füllel hallgattam, ahogy Aby elmeséli édesanyjának a történteket. Persze kicsit bántott, hogy Brian még csak el sem köszönt tőlem. Aztán a többiek is magamra hagytak és csak a főzéssel foglalkoztam. Aztán Brian visszajött és maga felé fordított.
- Köszönöm - simogatta meg az arcom.
- Nincs mit - válaszoltam mosolyogva és megcsókoltam.
- Be kell mennem az irodába - mondta miután elhúzódott. - Hozzak valamit?
- Desszertet a vacsorához és pezsgőt, az ünnepléshez. És üdítőt nekem.
- Üdítőt? - kérdezte halkan.
- Nem iszom alkoholt - emlékeztettem mosolyogva.
- Rendben - bólintott. - Sietek. Szia.
- Szia - köszöntem el tőle.
Miután tényleg elment, befejeztem a főzést. Mosolyogva gondoltam anyára, mert ő otthon sosem enged a konyhába. De nem baj. Jó ez így.
- Te beszéltél vele - nézett rám Cole, aki idő közben visszajött a konyhába párjával.
- Mi? - kérdeztem ártatlanul.
- Ne add az ártatlant - mondta mosolyogva Cole. - Csak neked meséltem el, hogy mért nem esküdtünk még meg.
- Jó, rendben. Megemlítettem neki. A többi viszont az ő része.
- Köszi - ölelt meg Aby melegen.
- Nincs mit.
- Mi volt azzal a barátoddal a múltkor? - kérdezte Aby a nagy hálálkodás után.
- Semmi. Lehet, hogy a barátságunknak annyi. De mindegy - vontam meg a vállam. - Tudnál adni nekem valami edző ruhát?
- Mert? - nézett rám kíváncsian.
- Mert szeretnék edzeni.
- Rendben - látszott rajta, hogy más választ várt, de csak megvonta a vállát és elindult fel, mire én követtem.
Brian szobájában átöltöztem és lementem edzeni. Tettem fel zenét, jó hangosra állítva és a futópadon kezdtem. Aztán láttam, hogy megjelenik Aby is.
- Hát te?
- Jöttem én is edzeni. Tudod, a fiukkal nem lehet normálisan edzeni.
- Rendben - mosolyogtam rá és vagy egy órán keresztül edzettünk. Aztán ő megunta és felment. És mivel már nekem sem volt sok kedvem hozzá én is abbahagytam és elmentem zuhanyozni. Zuhany közben rájöttem, hogy szeretek itt lenni. Könnyen meg tudnám szokni, hogy itt éljek. De Brian nekem nem fogja megkérni a kezem, úgy mint Cole Abynek. Mindegy, ez most így is jó. Csak együtt legyünk.

Hírek

Sziasztok!

Szóval a másik blogon jövőhéten kezdem az Álom folytatását, ez egy újabb sztori. Azt szeretném mondani, hogy jövőhéten teszem fel a következő fejezetet. Addig is jó olvasást és ha kérdés van, vagy valami az üzenőfalon írhattok vagy akár email-t is. :)

Narmiraen

7. fejezet Egyedül

Hazafele a kocsiban megcsörrent a telefonom, de sajnos nem Brian volt.
- Igen, Bo?
- Szia. Le tudnál jönni a kocsmába 6-ra? - kérdezte egyből.
- Le - válaszoltam. Ideje egy kis időt otthon is tölteni.
- Rendben, várlak - tette le a telefont. Meg sem várta, hogy elköszönjek. Értetlenül bámultam a készüléket, mire Natale megkérdezte:
- Minden rendben?
- Igen, igen - tettem el a telefont. - Este lesz egy kis dolgom. Haza tudnátok vinni?
- Persze.
Elvittek haza. Jó volt otthon lenni, bár Brian hiányzott. Azon gondolkodtam, hogy Bo mért hívott le a kocsmába. Szegényt elég keményen ott hagytam, de nem akartam bántani.
- Kate - szólt Aby mielőtt kiszálltam volna a kocsiból. - Azzal találkozol, akitől elhoztalak, igaz?
- Igen, de ígérem vigyázok. Nem csinálok semmi őrültséget.
- Rendben. Szia - mentek el én meg bementem.
Vacsoráztam, mert anya rám szólt, aztán 6-ra lementem a kocsmába. Bo már várt rám. A bátyűmmal beszélgetett éppen.
- Na - kérdeztem, miután odamentem hozzá.
- Szia. Remélem jól vagy. Elsején nagyon gyorsan leléptél tőlem - mondta miután odébb mentünk. Nem akarta, hogy bárki megtudja, mert tovább adnák a barátnőjének.
- Dolgom volt, sajnálom - hazudtam.
- Még mindig nem akarsz beszélni - utalt vissza a szilveszter esti beszélgetésünkre.
- Nem. Annak már vége, teljesen. Most megyek - indultam, de visszatartott.
- Övé a gyűrű a láncodon?
- Igen, szia - hagytam ott.
Magamat is megleptem, hogy ilyen hamar el tudtam felejteni. De Brian mellett ez nem nehéz. Még csak nem is hasonlítanak egymásra. Brian, ő Brian. Kíváncsi leszek mikor fogom teljesen kiismerni. De Bo... Már attól is fél, hogy a barátnője megtudja, hogy beszéltünk. Hazamentem. Szerencsére minden rendben volt otthon. Most kezdett nagyon hiányozni Brian. Szerettem volna érezni az illatát, beszélgetni vele, hozzábújni, de nem volt a közelben és még egy darabig nem is lesz. Felhívtam Abyt, hogy jöjjön értem és elvitt magukhoz. Beszélgettünk egy darabig aztán elmentem zuhanyozni és lefeküdtem. Azon gondolkodtam, hogy ha elmondanám Briannek, hogy szeretem, véglelg elveszteném - e. De a töprengésem telefoncsörgés szakította meg.
- Igen - szóltam bele fáradtan.
- Szia. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy szóba állsz velem a délben történtek után - hallottam Brian hangját a vonalban.
- Erősen gondolkodtam rajta, hogy kinyomjam- e - mondtam az igazat.
- Kate, holnap után hazamegyek.
- Én suliban leszek - nem akartam, hogy hallja az örömöt a hangomban, ezért semleges választ adtam, mintha nem érdekelne.
- Érted mehetek?
- Szeretnék otthon lenni pár napot - ráztam le.
- És a vér - kedztem kínosan érezni magam. Mindig talál valamit.
- Majd előtte elintézem.
- Ennyire elrontottam mindent - kérdezte halkan.
- Nem bízol bennem, de én bízzak meg benned. Ez így nem kényelmes. Nagyon nem.
- Kate, sajnálom... - sóhajtott.
- Időre van szükségem - mondtam halkan.
- Értem.
- Brian én... - sóhajtottam. - Hiányzol.
- Te is nekem. Aludj jól.
Letette. Nem akartam ezt. Még hallani akartam a hangját. Elkeseredtem. Nem akartam bántani, de nem is mondhatom neki, hogy ez így jó. Mintha megérezte volna, újra felhívott.
- Igen?
- Nem akarom, hogy szenvedj!
- Nem vagy itt. Ez így rosszabb!
- Kicsim... - mondta halkan.
- Mióta megismertelek nem voltunk együtt 12 óránál többet. Én csak...
- Tudom, ez leginkább az én hibám.
- Lesz ez másként? - kérdeztem halkan.
- Rajta leszek, ígérem - mondta határozottan.
- Megtaláltad a karikát? - kérdeztem mosolyogva. Addig csempésztem a láncára, míg az enyémre rakta a gyűrűjét.
- Meg. A  láncomon van.
- És? - érdekelt mit érez ezzel kapcsolatban.
- Fáradt vagyok. Legszívesebben itt hagynék mindent és hazamennék.
- Elhiszem.
- És te mit szeretnél?
- Veled lenni - mondtam őszintén, de ekkor eszembe jutott valami.
- Jó volna. És remélhetőleg hamar így is lesz.
- Figyelj, kérdezhetek valamit?  - kezdtem bele.
- Igen?
- Van ellenséged?
- Mert? - kérdezte furcsa hangon.
- Napok óta úgy érzem, hogy figyelnek.
- Mért nem szóltál? - hallom, hogy mérges.
- Mondjuk, mert nem volt rá alkalmam! - fakadtam ki. Mintha az én hibám lenne, hogy eddig alig beszéltünk egymással.
- Sajnálom - hallottam ahangján, hogy tényleg így érez. - Kérlek engedd meg, hogy Aby elvigyen és elhozzon a suliból minden nap, amíg én haza nem érek!
- Rendben.
- Köszönöm.
- Na, aludj jól.
- Megpróbálom. Szia. - letettem.
Még mindig eléggé hiányzott, de most legalább nyugodtan aludtam. Reggel a többieknek is elmondtam a dolgot, akik felhívták Briant, hogy megbizonyosodjanak a dologról, aztán Aby suliba vitt.
- Ne aggódj, nem lesz baj. Délután Cole jön érted.
- Rendben. Szia - kiszálltam a kocsiból és a sulira néztem, majd vettem egy mély levegőt és bementem. Kicsit szétszórt voltam. Mindig megijedtem valami miatt és kezdett a nap végére elegem lenni ebből. Mikor Cole értemjött meg is jegyezte.
- Minden oké?
- Mi? Ja, igen. Minden oké, csak... - fújtam egy nagyot.
- Nem kell aggódni. Minden rendben.
- Tudom, de nem kell mellém védelem. Én is meg tudom véden magam, tényleg.
- Brian csak szeretne biztonságban tudni.
- Tudom. - mondtam és ez tényleg jól esett, de nem akartam, hogy aggódjanak miattam.
- Hozzánk - kérdezte miután kifordultunk az utcából.
- Nem. Most haza kell mennem.
- Akkor hajrá.
Egy darabig nem beszélgettünk. Nem féltem, de nem éreztem magam biztonságban, ezért inkább megpróbáltam elterelni a figyelmem.
- Aby?
- Otthon - mondta kicsit szomorkásan.
- Minden rendben - kérdeztem érdeklődve.
- Igen, csak mostanság sokat dolgozik.
- Értem. Beszélj vele - próbáltam segíteni neki.
- Én csak nem akarom, hogy baja essen. Szeretem.
Ez olyan aranyos volt, ahogy bevallotta. Olyan boldogok együtt.
- Mióta vagytok házasok - kérdeztem.
- Nem vagyunk házasok. Eljegyeztem, de nem akartunk addig esküvőt tartani, míg Brian kivan.
Meg tudom érteni őket. Tudták milyen rossz neki, ezért nem akarták mégjobban tetézni. Beszélni fogok Briannel, ha megjött. Tudom, hogy nem akarná, hogy sokáig így éljenek.
- Itt is vagyunk. - Eszméltem fel a hangjára. Kinéztem és tényleg otthon voltunk már.
- Köszi a fuvart.
- Akkor reggel.
- Rendben, szia. Ja, Cole, vigyél valam szép virágot Abynek! Azt hiszem örülne neki.
- Köszi a tippet - indult el.
Remélem hamar sikerül megtartani az esküvőjüket. Tudom, hogy így is boldogok, de azt is tudom, mennyire vágynak erre.