2. fejezet Elfogadás

- Mért én?

- Te voltál, akit már régen figyeltünk. Meg kellett tennem.

- Még mindig nem értem. Én nem tudok semmivel szolgálni.

- Úgy gondolták, hogy te majd jó hatással leszel rám.

- Mert?

- Az utóbbi időben kicsit megvadultam.

- Ha valamit meg szeretnél tudni, a húgom kérdezed. Ő tud neked segíteni.

- És te?

- Női ügyekben nem. De tessék, ezt idd meg. Jobban leszel.

Felültem és inni kezdtem. Tudtam, hogy nem üdítő, ahhoz túl sűrű. Nem tudtam letenni, vér volt és nekem szükségem volt rá. Mikor megittam, újra töltötte.

- Csak lassan.

- Én...

- Nyugi. Minden rendben. Most aludj.

- Itt leszel?

- Lent.

- Rendben.

Lement. Ott feküdtem az ágyán, éreztem az illatát és mély álomba süllyedtem. Arra ébredtem, hogy valaki kopog és Aby jött be.

- Szia. Hoztam neked ruhát és törölközőt. Ott a fürdő - mutatott egy ajtóra a szobában - és itt van még néhány női dolog.

- Oh, köszi. Amúgy mennyi az idő?

- Este 6.

- Oh istenem, haza kell mennem. A testvéreim...

- Nyugi, miután lezuhanyoztál hazaviszlek aztán visszajövünk ide.

- Köszi. Brian?

- Lent. Szóljak neki?

- Miért én? Elég rossz az életem.

- Ezt tőle kérdezd. Most lemegyek. Gyere le, ha kész vagy.

Lement. Felálltam és átmentem a fürdőbe. Szép volt, de túlságosan vonzott a víz ahhoz, hogy rendesen körbenézzek. Lezuhanyoztam és hajat mostam amilyen gyorsan tudtam. Felöltöztem és lementem. Mintha megérezték volna a jelenlétem mind egyszerre fordultak felém.

- Bocsánat.

- Oh basszus! A haj szárító. Gyere odaadom.

Felmentünk.

- Jól áll a kosztüm.

- Köszi. Nem szoktam ilyet hordani.

- Akkor keresek neked valami kényelmesebbet.

Eltűnt. Elkezdtem szárítani a hajam, mikor visszajött.

- Itt is van. Ez kényelmesebb lesz.

Letett az ágyra egy farmert és egy bő ujjú pólót.

- Köszi.

Azzal lement. Befejeztem a haj szárítást és újból lementem. Most nem nézett rám mindenki, csak Brian. Istenem a szeme! Hirtelen odajött hozzám és megállta előttem. Csak őt néztem. Aztán Aby megköszörülte a torkát, mire ránéztem.

- Mehetünk?

- Persze.

- Hova?

- Hazaviszem, hogy lássa a testvéreit.

- Menjünk.

Brian szeme újra elsötétült és most hidegen nézett rám. A kocsiban csöndben voltam és próbáltam megemészteni a történteket.

- Van valamilyen szabály, amit nem szeghetek meg?

- Hát azon kívül, hogy senki nem tudhatja meg... Majd máskor elmondom. Itt vagyunk.

Bementünk. Magamban azért imádkoztam, hogy ne legyen semmi.

- Hát minden oké. Mehetünk.

- Nem lehet. Itthon kell maradnom.

- De... Ez nem jó ötlet. Brian mérges lesz.

- Nem érdekel mi lesz. Én ma itthon alszom.

- Rendben, akkor itt alszom nálad. Felhívom Colet, hogy hozza el a cuccaim.

Telefonált.

- Mindjárt itt lesz.

Kint vártuk. Nem gondoltam, hogy Brian vele lesz. Kiszállt és odajött hozzám.

- Mit művelsz?

- Semmit. Itt lakom.

- Nem. Nálunk a helyed.

- Na ezt most felejtsd el. Hogy parancsolsz. Nem félek tőled. És nem mondod meg mikor, mit csináljak. Tökéletesen tudod mért nem akarok elmenni, ugye? Ha már figyeltél, nincs előtted titkom. Ma itthon alszom, ha tetszik, ha nem.

- Kate...

Ránéztem Abyre.

- Minden rendben.

Utána Brianre pillantottam és egy pillanatig azt éreztem, hogy félt. De megint ellépett és visszaszállt a kocsiba.

- Reggel Aby elhoz hozzánk.

Nem bólintottam. Aby elköszönt Coletól és bementünk.

- Mond csak, miért ilyen?

- Brian?

- Igen.

- Hát... Erről vele kell beszélned. Csak annyit mondhatok, hogy nagy pofont kapott az élettől.

Sokáig beszélgettünk a dologról. Aby elmondott nekem pár trükköt. Reggel a szokásos időben ébredtem. Aby nem volt a szobában. Kimentem és hallottam, hogy anyával rólam beszélgetnek.

- Szia.

- Jó reggelt.

- Mondtam anyukádnak, hogy ma nálunk leszel és ott is alszol.

- Mi?

- Mondtam, hogy családi buli lesz és téged is meghívtalak.

- Oh, aha.

Felöltöztem és megkávéztam.

- Mehetünk?

- Most?

- Igen. Brianék már várnak.

Nem hiszem el. Mérges lettem. A kocsiban direkt meg sem szólaltam.

Odaértünk hozzájuk és bementünk.

- Nem rángathattok el csak úgy otthonról! - csattantam fel.

- Csak a te érdekedben, amíg tisztázod a dolgokat Briannel.

- Ő hol van?

- Még alszik.

Felsiettem és kopogás nélkül benyitottam. Épp egy nővel hancúrozott.

- Te! - rákiabáltam.

- Ki ez?

- Senki.

- Kifelé! Tűnj el innen!

A nő kiment és odaléptem az ágyhoz.

- Elegem van abból, hogy zsinóron rángatsz! A testvéreim fontosak nekem és nem rángathatsz el mellőlük kedvedre! Különben sem akarsz semmit tőlem, így nincs jogod megszabni mit tegyek! Értve? És most hazamegyek.

- Nem.

- Mi?

- Nem mész sehova.

Felállt. Magasabb nálam sokkal és izmosabb és... Hátráltam 2 lépést.

- Nem érdekel a véleményed.

- Megtiltom, hogy elmenj.

- Hogy mit? Ezt nem értettem jól. Megtiltod? Jól figyelj ide. Te semmit nem tilthatsz meg nekem! - dühös voltam rá.

1. fejezet Különös Szilveszter

Szilveszter volt. Tudom, mert eddig nem volt jó szilveszterem. A 19 év alatt, amit eddig éltem, csupán kétszer töltöttem távol a szilveszterem. Nem azért, mert akartam, vagyis azért is, de végig bennem volt a félsz a testvéreim miatt. Ilyenkor a szüleim mindig ittak. Ezt nagyon utáltam. Ezért nem szerettem a többieket otthon hagyni. Ha anya nem ivott, akkor nem volt gond. És most nem ivott, még apám sem. Ez viszont örömmel töltött el. Az volt a terv, hogy a nővéremék nálunk Szilvesztereznek. Én kivételesen a húgommal mentem le "kocsmázni". A bátyjám csinálta a zenét, így beengedtek minket. Hát nem volt nagy buli, mit ne mondjak. Sokan voltak, sokat ittak. Ott volt ő is. Direkt kerültem, pedig tudtam, hogy észrevett, mert lopva őt figyeltem. Már 2 éve ez megy. Pont mielőtt léphettem volna, ő összejött egy ribivel. Teljesen belezúgott. Így aztán semmi esélyem nem volt. Vagy ki tudja? Féltem, hogy elvesztem a barátságát, ha kitálalok neki az érzéseimről. Nem egy asztalnál ültünk. Bár fájt, de jól éreztem magam. Táncoltam és nevettem a hülyéken. Kifele mentem telefonálni, mikor véletlenül neki mentem.

- Bocsi!

- Semmi gond. Helló!

Váltottunk két puszit és nem mertem ránézni.

- Hova mész?

- Csak ki.

- Aha. Figyelj, beszélnünk kéne.

- Rendben.

Kijött velem. Hátra mentünk az udvarra, mert az utcán sokan voltak. Befejeztem a telefonálást és rákérdeztem.

- Minden rendben?

- Figyelj, mondott nekem valaki valamit és tudni akarom, hogy igaz-e.

- Mit?

- Igaz, hogy szerelmes vagy belém?

Köpni-nyelni nem tudtam. Na most mi legyen? Gyerünk, hazudj! Egyszer már megtetted, most is menni fog, gondoltam. De mielőtt észbe kaptam, kiszaladt a számon.

- Ki mondta el?

- Az lényegtelen. Igaz, ugye?

- Nem érdekes.

- Már hogyne lenne az! Kate nézd, én... Itt van Nora és...

- Nem érdekel. Hagyd abba!

- Tudod, hogy te vagy a második legfontosabb nekem, de...

- Fejezd be! Az igazat akarod? Hát most megkapod. Igen. Szeretlek. És? Változtat ez valamin? Nem. Akkor meg mindegy.

- Nem az!

- Ne kezd! Menj vissza a barátnődhöz és hagyj engem békén!

Csattantam fel. Azt hittem elsüllyedek. Ha ez a bátyjám fülébe jut... Nem éreztem előre. A falnak támaszkodva álltam, hirtelen felém fordult és megcsókolt. Nem tudtam ellenállni. Viszonoztam a csókját és közben azért imádkoztam, hogy igaz legyen. Mikor elengedett csak annyit mondott:

- Várj itt. Visszajövök.

Visszament a helyiségbe, én még mindig a földet bámultam. Istenem, mit tettem! De nem bántam meg.

Aztán a semmiből valaki előttem termett.

- Sajnálom, a te érdeked. - suttogta a fülembe.

Aztán azt éreztem, hogy a fogait a nyakamba vájta, és ahogy jött úgy el is ment. Elkezdett fájni a nyakam, majd egyre lejjebb. Elindultam be,de alig láttam valamit. Mire bukdácsolva odaértem az ajtóhoz, ő kilépett és a karjaiba zuhantam.

- Fáj. - nyöszörögtem.

- Istenem. Mi... Elviszlek magamhoz. Gyere.

Felkapott és elindult.

- Fáj.

- Tudom. Elmúlik, ne félj.

Biztos azt hitte, sokat ittam. D e én sosem iszom alkoholt... Soha.

Éreztem, hogy ágyba fektet, de túlságosan fájt mindenem ahhoz, hogy ébren maradjak. Éreztem, hogy mellém fekszik. Odahúzott magához, én pedig örömmel bújtam oda hozzá. Sokat aludtam. Mikor felébredtem, ő már nem volt mellettem. Éreztem, hogy valami megváltozott. Sokkal erősebbek a színek, a hangok, az illatok. Mi? Hallottam a szívdobogását a konyhából. Lementem hozzá, éppen kávézott, és rám nézett.

- Helló. Örülök, hogy jobban vagy, mert beszélnünk kell.

Jaj istenem! Elegem van a beszédből!

- Kávét?

- Kérek, köszi. Sajnálom, hogy gondot okoztam és kérlek felejtsd el a történteket. Rendben?

Megittam a kávét. Odaállt elém és megéreztem az illatát, mire összefutott a nyál a számban. Hirtelen nem értettem miért, meg akartam ízlelni a vérét. Oh, istenem!

Pánikba estem.

- El kell mennem. - nyögtem ki nehezen.

Felrohantam a cuccomért és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a házat. Na de jó! Papírok, bérlet otthon. Gyalogolhattam haza. Olyan fáradt voltam és éhes, de nem ételre. Ekkor egy sötétített ablakú autó lassított mellettem. Leengedte az ablakot és egy gyönyörű nő szólt hozzám.

- Szia Kate! Aby vagyok. Szállj be és elviszlek.

- Hova? Nem is ismerem!

- Furcsa dolog történt veled tegnap, igaz?

- Mi? Honnan tud róla?

- Gyere és elmondom.

Kíváncsi voltam mi folyik itt, ezért beszálltam.

- Nos, először is sajnálom a történteket. Pedig mondtam Briannek, hogy ne tegye, de nem hallgatott rám.

- Ki az a Brian?

- A testvérem. Ő harapott meg téged.

- Ti...

- Igen. Vámpírok vagyunk.

Erre felnevettem. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen.

- És én most...

- Igen. Te is az vagy. De keveset aludtál.

- Hova megyünk?

- Gondolom kíváncsi vagy Brianre.

- Meg akarom ölni.

- Hát, az nehéz lesz, de próbálkozz meg vele. Itt is vagyunk. Gyere, ne félj.

Bementünk. Odajött Abyhez egy pasi és megcsókolta.

- Úgy látom megtaláltad.

- Meg. Kate, ő Cole a párom. Ő is közénk tartozik.

Megjelent egy idősebb nő és egy férfi.

- Ők a szüleim, Natalie és Tom.

- Helló.

- Üdv.

- Jó napot.

- Nyugi, nem bántunk.

Éljen! Ennél rosszabbul már nem is kezdődhet az évem. Aby odalépett a lépcsőhöz és felkiabált.

- Brian, told le magad! Van valaki, aki veled akar beszélni!

- Én nem...

- Ne aggódj, nem lesz baj.

Aztán megláttam a lépcsőfordulóban. Istenem, de helyes! És milyen veszélyes! Mire leért nem bírtam magam visszafogni és odaléptem elé.

- Hogy merted?! Hogy tehetted ezt velem? A francba, nem elég rossz amúgy is az életem? Hogy voltál képes...

Zokogni kezdtem. Eddig nem, de most kiborultam. Nem szólt semmit csak átölelt és felvitt magához. Lefektetett az ágyra és megvárta míg kiadtam a dühömet. Aztán csak néztem őt és próbáltam megérteni.