Szilveszter volt. Tudom, mert eddig nem volt jó szilveszterem. A 19 év alatt, amit eddig éltem, csupán kétszer töltöttem távol a szilveszterem. Nem azért, mert akartam, vagyis azért is, de végig bennem volt a félsz a testvéreim miatt. Ilyenkor a szüleim mindig ittak. Ezt nagyon utáltam. Ezért nem szerettem a többieket otthon hagyni. Ha anya nem ivott, akkor nem volt gond. És most nem ivott, még apám sem. Ez viszont örömmel töltött el. Az volt a terv, hogy a nővéremék nálunk Szilvesztereznek. Én kivételesen a húgommal mentem le "kocsmázni". A bátyjám csinálta a zenét, így beengedtek minket. Hát nem volt nagy buli, mit ne mondjak. Sokan voltak, sokat ittak. Ott volt ő is. Direkt kerültem, pedig tudtam, hogy észrevett, mert lopva őt figyeltem. Már 2 éve ez megy. Pont mielőtt léphettem volna, ő összejött egy ribivel. Teljesen belezúgott. Így aztán semmi esélyem nem volt. Vagy ki tudja? Féltem, hogy elvesztem a barátságát, ha kitálalok neki az érzéseimről. Nem egy asztalnál ültünk. Bár fájt, de jól éreztem magam. Táncoltam és nevettem a hülyéken. Kifele mentem telefonálni, mikor véletlenül neki mentem.
- Bocsi!
- Semmi gond. Helló!
Váltottunk két puszit és nem mertem ránézni.
- Hova mész?
- Csak ki.
- Aha. Figyelj, beszélnünk kéne.
- Rendben.
Kijött velem. Hátra mentünk az udvarra, mert az utcán sokan voltak. Befejeztem a telefonálást és rákérdeztem.
- Minden rendben?
- Figyelj, mondott nekem valaki valamit és tudni akarom, hogy igaz-e.
- Mit?
- Igaz, hogy szerelmes vagy belém?
Köpni-nyelni nem tudtam. Na most mi legyen? Gyerünk, hazudj! Egyszer már megtetted, most is menni fog, gondoltam. De mielőtt észbe kaptam, kiszaladt a számon.
- Ki mondta el?
- Az lényegtelen. Igaz, ugye?
- Nem érdekes.
- Már hogyne lenne az! Kate nézd, én... Itt van Nora és...
- Nem érdekel. Hagyd abba!
- Tudod, hogy te vagy a második legfontosabb nekem, de...
- Fejezd be! Az igazat akarod? Hát most megkapod. Igen. Szeretlek. És? Változtat ez valamin? Nem. Akkor meg mindegy.
- Nem az!
- Ne kezd! Menj vissza a barátnődhöz és hagyj engem békén!
Csattantam fel. Azt hittem elsüllyedek. Ha ez a bátyjám fülébe jut... Nem éreztem előre. A falnak támaszkodva álltam, hirtelen felém fordult és megcsókolt. Nem tudtam ellenállni. Viszonoztam a csókját és közben azért imádkoztam, hogy igaz legyen. Mikor elengedett csak annyit mondott:
- Várj itt. Visszajövök.
Visszament a helyiségbe, én még mindig a földet bámultam. Istenem, mit tettem! De nem bántam meg.
Aztán a semmiből valaki előttem termett.
- Sajnálom, a te érdeked. - suttogta a fülembe.
Aztán azt éreztem, hogy a fogait a nyakamba vájta, és ahogy jött úgy el is ment. Elkezdett fájni a nyakam, majd egyre lejjebb. Elindultam be,de alig láttam valamit. Mire bukdácsolva odaértem az ajtóhoz, ő kilépett és a karjaiba zuhantam.
- Fáj. - nyöszörögtem.
- Istenem. Mi... Elviszlek magamhoz. Gyere.
Felkapott és elindult.
- Fáj.
- Tudom. Elmúlik, ne félj.
Biztos azt hitte, sokat ittam. D e én sosem iszom alkoholt... Soha.
Éreztem, hogy ágyba fektet, de túlságosan fájt mindenem ahhoz, hogy ébren maradjak. Éreztem, hogy mellém fekszik. Odahúzott magához, én pedig örömmel bújtam oda hozzá. Sokat aludtam. Mikor felébredtem, ő már nem volt mellettem. Éreztem, hogy valami megváltozott. Sokkal erősebbek a színek, a hangok, az illatok. Mi? Hallottam a szívdobogását a konyhából. Lementem hozzá, éppen kávézott, és rám nézett.
- Helló. Örülök, hogy jobban vagy, mert beszélnünk kell.
Jaj istenem! Elegem van a beszédből!
- Kávét?
- Kérek, köszi. Sajnálom, hogy gondot okoztam és kérlek felejtsd el a történteket. Rendben?
Megittam a kávét. Odaállt elém és megéreztem az illatát, mire összefutott a nyál a számban. Hirtelen nem értettem miért, meg akartam ízlelni a vérét. Oh, istenem!
Pánikba estem.
- El kell mennem. - nyögtem ki nehezen.
Felrohantam a cuccomért és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a házat. Na de jó! Papírok, bérlet otthon. Gyalogolhattam haza. Olyan fáradt voltam és éhes, de nem ételre. Ekkor egy sötétített ablakú autó lassított mellettem. Leengedte az ablakot és egy gyönyörű nő szólt hozzám.
- Szia Kate! Aby vagyok. Szállj be és elviszlek.
- Hova? Nem is ismerem!
- Furcsa dolog történt veled tegnap, igaz?
- Mi? Honnan tud róla?
- Gyere és elmondom.
Kíváncsi voltam mi folyik itt, ezért beszálltam.
- Nos, először is sajnálom a történteket. Pedig mondtam Briannek, hogy ne tegye, de nem hallgatott rám.
- Ki az a Brian?
- A testvérem. Ő harapott meg téged.
- Ti...
- Igen. Vámpírok vagyunk.
Erre felnevettem. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen.
- És én most...
- Igen. Te is az vagy. De keveset aludtál.
- Hova megyünk?
- Gondolom kíváncsi vagy Brianre.
- Meg akarom ölni.
- Hát, az nehéz lesz, de próbálkozz meg vele. Itt is vagyunk. Gyere, ne félj.
Bementünk. Odajött Abyhez egy pasi és megcsókolta.
- Úgy látom megtaláltad.
- Meg. Kate, ő Cole a párom. Ő is közénk tartozik.
Megjelent egy idősebb nő és egy férfi.
- Ők a szüleim, Natalie és Tom.
- Helló.
- Üdv.
- Jó napot.
- Nyugi, nem bántunk.
Éljen! Ennél rosszabbul már nem is kezdődhet az évem. Aby odalépett a lépcsőhöz és felkiabált.
- Brian, told le magad! Van valaki, aki veled akar beszélni!
- Én nem...
- Ne aggódj, nem lesz baj.
Aztán megláttam a lépcsőfordulóban. Istenem, de helyes! És milyen veszélyes! Mire leért nem bírtam magam visszafogni és odaléptem elé.
- Hogy merted?! Hogy tehetted ezt velem? A francba, nem elég rossz amúgy is az életem? Hogy voltál képes...
Zokogni kezdtem. Eddig nem, de most kiborultam. Nem szólt semmit csak átölelt és felvitt magához. Lefektetett az ágyra és megvárta míg kiadtam a dühömet. Aztán csak néztem őt és próbáltam megérteni.
Húha! Olvasom tovább. :D
VálaszTörlés