3. fejezet Nehézségek

Elindultam le. Nem foglalkoztam senkivel, könnyeztem. Gyalog indultam el, mert nem akartam tovább ott maradni. Nem néztem merre megyek, de észrevettem, hogy rossz irány. Ettől végképp kétségbeestem, összerogytam és zokogni kezdtem. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállaimon. Nem kellett szólnia, tudtam, hogy Brian az. Ölbe vett, én pedig odabújtam hozzá. Éreztem, hogy kocsiba szállunk és elindul. Nem ő vezetett. Visszavitt magukhoz a szobájába. Azt hittem megint egyedül hagy. De nem. Leültünk az ágyra és betakart. Nem mondott semmit, szavak nélkül is tudta mit szeretnék. Ölelt és simogatott, míg el nem aludtam. Nem tudom mikor, de mellette ébredtem. Ő is aludt. A rolót leengedte. Ezek szerint este van. Felültem. Még mindig ruhában voltam. Aztán ránéztem Brianre és láttam, hogy engem figyel. Kínosan éreztem magam a hiszti miatt.

- Sajnálom a történteket. Nem kellett volna kiabálnom.

- Felejtsd el. Érthető.

Eszembe jutott, hogyan hempergett itt a nővel és mintha kitalálta volna mire gondolok, ő válaszolt.

- Lecseréltem az ágyneműt és elégettem.

Felült. Olyan közel voltunk egymáshoz.

- Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem a tegnap esti viselkedésemért. De féltem, hogy baj lesz, és nem leszek ott, hogy megvédjelek.

- Felejtsd el, érthető.

Elmosolyodott. Istenem, de édes!

- Adok egy pólót, hogy abban aludj.

Kimászott az ágyból és hozott nekem egyet. Kimentem a fürdőszobába és felvettem. Visszamentem és lefeküdtem.

- Holnap dolgom van. Le kell mennem a kocsmába.

- Miért?

- Beszélnem kell valakivel.

- Azzal, akivel veszekedtél?

- Igen. A barátom és tisztáznom kell vele egy félreértést.

- Nem akarom, hogy odamenj.

- Muszáj. És otthon is dolgom van.

- Maradj itt. Velünk.

Ha azt kérte volna, hogy vele maradjak, igen lett volna a válaszom. De nem akarja, ahogy engem sem. Aztán odahúzott magához és szorosan összebújva aludtunk. Reggel megint arra ébredtem, hogy eltűnt. Felöltöztem és indultam volna le, mikor bejött. Láttam rajta, hogy dühös. Megint hideg és komor volt a tekintete.

- Mi történt?

- Nem fontos.

- Brian.

Rám nézett, odalépett hozzám és megfogta az arcom.

- Ma el kell mennem pár napra. Arra kérlek, vigyázz magadra, és ha baj van, Aby segít.

- Rendben. Haza mehetek?

- Igen.

Ellépett tőlem és más felé nézett. Erre én gondolkodás nélkül odabújtam hozzá, ő pedig átölelt.

- Vigyázz magadra.

Nem tudom mért kértem, de rossz érzésem volt. Ekkor kopogtak.

- Igen?

- Kate, ha kész vagy, mehetünk.

- Rendben.

Az ajtóhoz mentem.

- Kate.

- Igen?

Odajött hozzám és megcsókolt. Nem akartam, hogy abba hagyja. Ez a szenvedély… Aztán elengedett és megsimogatta az arcom. Lementem Abyhez.

- Mehetünk.

Natalie odalépett hozzám.

- Ha baj van, hívj fel minket nyugodtan. Rendben?

- Igen, köszönöm.

Lejött Brian is, de nem nézett rám. Esdekelve néztem Abyre, aki értette és utána ment. Közben kimentünk a kocsihoz, aztán Aby odajött az ablakhoz.

- Brian visz haza, rendben?

- Igen.

- Valamikor összefuthatunk, ha gondolod.

- Rendben, majd hívlak.

Brian beszállt.

- Szia.

- Szia.

A kocsiban nem szólt egy szót sem. Mikor odaértünk hozzánk, akkor fogta meg a kezem.

- Egy szóval sem mondtam, hogy nem akarok tőled semmit.

- Mi történt veled, ami miatt ilyen kiábrándult lettél?

- Semmi.

- A semmiért nem szokták elrejteni az érzéseiket.

- Meghalt valaki, aki a legfontosabb volt az életemben. A feleségem.

Na, erre köpni-nyelni nem tudtam. Oh, istenem. Ezt még én sem überelhetem. Irántam sosem fog olyan mélyen érezni. Nem szóltam, csak kiszálltam az autóból és a kapuhoz indultam. De utánam jött és visszatartott.

- Ezért nem akarom, hogy bajod essen.

- Tudok vigyázni magamra.

- Tudom. Nos, szép napot.

- Kösz.

Megsimogatta az arcom.

- Azért vigyázz magadra! – mondta és elmosolyodott.

Ritkán mosolygott, de jól állt neki. Visszament a kocsihoz és elhajtott.

Teltek a napjaim. Suliba jártam és megtartottam a tikom. Viszont egyedül éreztem magam, ezért egyik szünetben felhívtam Abyt.

- Szia, mi újság?

- Szia. Tudunk találkozni valamikor?
- Persze. Minden rendben? - kérdezte gyanakodva.
- Nem tudom.
- Suliban vagy?
- Igen, még van két órám.
- Érted megyek, rendben?
- Köszönöm. Biran hazaért már?
- Nos, igen.
- De?
- Nincs jól.
- Mi? Ezt hogy éred -kérdeztem a torkomban dobogó szívvel.
- Hát... Majd meglátod. Oké?
- Igen. Jó.
- Akkor két óra múlva – búcsúzott.
- Igen, szia.

Letettem. Hát ezt éreztem. Kértem, hogy vigyázzon magára, de nem tette. A fene essen belé! A következő két órát ellazultam. Nem tudtam odafigyelni.

Mikor kiléptem a sulikapunk, már láttam Abyt és beszálltam.
- Szia. Jó látni téged!
- Téged is.
- Na?
- Semmi, minden oké.
- Akkor mehetünk.

Elmentünk hozzájuk, és Natalie már várt minket.
- Kate – ölelt meg.
- Üdv.
- Jó látni. Ezt idd meg.

Nem tudom, honnan tudta, hogy vérre van szükségem. Elfogadtam, mert kellett. Épp megittam, mikor kiáltást hallottam fentről.
- Ez...
- Brian, megsérült.

Nem foglalkoztam semmivel, odaadtam a poharam Natalienak és ferohantam. Bementem a szobájába. Tom be akarta kötözni az oldalát.
- Azt a rohadt!- káromkodott egy sort.

A szívem a torkomban dobogott miközben közelebb léptem.
- Engedj ide – kértem Tomot.
- Nem hiszem, hogy...
- Csináltam már ilyet.

Odébb lépett. Én meg leültem Brian mellé.
- Eltört – állapítottam meg, de nem néztem a szemébe.

Bólintott és elkezdtem bekötni, mire felszisszent.
- Bocsánat. Hunyd le a szemed és próbálj lazítani.
- Rendben – nyögte.

Sikerült bekötnöm az oldalát.
- Fordulj meg. De lassan – adtam a következő utasítást.

Megfordult és láttam vérezni a hátán egy elég mély vágást. Megijedtem és ő ezt megérezte.
- Ne mozogj, kérlek!
- Kate...

Miután azt is bekötöttem, Tom adott egy poharat.
- Ezt itasd meg vele.
- Rendben. - közben lement és kettesben maradtunk.

Megitta és letette a poharat.
- Elmondod, mi történt?
- Nem.
- Rendben - válaszoltam.

Felálltam, de megszédültem.
- A fene, Kate...
- Ne, jól vagyok - húzódtam el.

Kimentem. Lent vártak a többiek a nappaliban.
- Aludni fog.
- Kate, köszönöm.
- Nincs mit. Most haza kell mennem.
- Elviszlek - állt fel Aby.

Hazavitt.
- Nem akarata, hogy így lásd. - szólalt meg a kapu előtt.
- Mindegy. Nem bízik bennem. És addig én nem segíthetek neki.
- Kate, ugye holnap is eljössz!
- Igen, ha értem jössz a sulihoz.
- Ott leszek.
- Szia.

Kiszálltam és bementem. Lefoglaltam magam, hogy ne aggódjak érte. Este csörgött a telefonom.
- Igen?
- Kate, baj van. Brian... Itt vagyok nálad.

Kirohantam és beszálltam.